Európában mindössze két bazaltból épült templomról van tudomásunk, az egyik Badacsonytomajon található.
A badacsonytomaji Szent Imre plébániatemplom 1931-32-ben épült Fábián Gáspár tervei alapján. A templom 37 méter hosszú, 19 méter széles, a tornyok magassága 33 méter. A szentélyben levő oltár vörös márványból és fehér műkőből készült. 1981-ben, a félévszázados jubileumra a templomot felújították. Ebből az alkalomból készültek Udvardi Erzsébet nagyméretű táblaképei: Az utolsó vacsora, a Getszemáni éjszaka és Feltámadás.
A felújított templomot és az új oltárképet 1981. november 1-én áldotta meg Lékai László bíboros, esztergomi érsek, aki 1969 és 1974 között a Szent Imre templom plébánosa volt.